Kicsit sem szokványos programot kerestek? Egyben szabadtéri programra vágytok? Melegben és hidegben is könnyebb elindulni, ha tudod, hogy beülőshelyek is lesznek az állomások között, így játék közben kávézni vagy üdítőzni vagy ami szem szájnak ingere. Nincs kötelező fogyasztás, így mindenki azt iszik, amit csak szeretne. A Crazy Pub Tour egy újabb nyomozós túrát készített nektek. A játék mobil applikációval működik, és vannak beavatott személyek, így még izgalmasabbá tettük nektek. Aki pedig nem szeret nyomozni, simán csak iszogathat, miközben a többiek a feladványokon törik a fejüket. Ez pedig még mindig nem minden! Mivel ez egy élő nyomozós játék, nagyon figyelj, mert bárki be lehet építve! Egyszerre több mobiltelefonon is nézhetitek a kérdéseket, így nem kell egy telefont hatan figyelnetek. A játékról röviden: A Trollfoci tulajdonosa tegnap este összeütközésbe került Budapest legnagyobb tolvajával a Ziccer Sport Pub bárban, akit már hónapok óta keres a rendőrség. A tolvajnak sikerült ellopnia a Puskás öcsi által aláírt labdáját és mintha a föld nyelte volna el. A játék során három helyet fogtok megismerni és ha ügyesek vagytok és felderítitek az ügyet, nagyon hálásak lesznek nektek. A játékot nem csak focirajongóknak készítették, szóval ha semmit nem tudsz a fociról ne aggódj! Itt a lényeg, hogy te és a társaságod jól érezzétek magatokat. Útközben beülős helyeken tudtok iszogatni, hogy még élvezetesebb, legyen a játék. Jó játékot és mentsétek meg Budapestet! Próbáljátok ki a Crazy Tour különleges nyomozós túráját és élvezzétek újból egymás társaságát!
Meglátogatható helyek száma: 3
Kérlek válassz csomagot!
Kérlek válassz időpontot!
Időpontok |
2025-05-11
Vasárnap |
2025-05-12
Hétfő |
2025-05-13
Kedd |
2025-05-14
Szerda |
2025-05-15
Csütörtök |
2025-05-16
Péntek |
2025-05-17
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-05-18
Vasárnap |
2025-05-19
Hétfő |
2025-05-20
Kedd |
2025-05-21
Szerda |
2025-05-22
Csütörtök |
2025-05-23
Péntek |
2025-05-24
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-05-25
Vasárnap |
2025-05-26
Hétfő |
2025-05-27
Kedd |
2025-05-28
Szerda |
2025-05-29
Csütörtök |
2025-05-30
Péntek |
2025-05-31
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-06-01
Vasárnap |
2025-06-02
Hétfő |
2025-06-03
Kedd |
2025-06-04
Szerda |
2025-06-05
Csütörtök |
2025-06-06
Péntek |
2025-06-07
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt
Foglalt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-06-08
Vasárnap |
2025-06-09
Hétfő |
2025-06-10
Kedd |
2025-06-11
Szerda |
2025-06-12
Csütörtök |
2025-06-13
Péntek |
2025-06-14
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Foglalt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-06-15
Vasárnap |
2025-06-16
Hétfő |
2025-06-17
Kedd |
2025-06-18
Szerda |
2025-06-19
Csütörtök |
2025-06-20
Péntek |
2025-06-21
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-06-22
Vasárnap |
2025-06-23
Hétfő |
2025-06-24
Kedd |
2025-06-25
Szerda |
2025-06-26
Csütörtök |
2025-06-27
Péntek |
2025-06-28
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-06-29
Vasárnap |
2025-06-30
Hétfő |
2025-07-01
Kedd |
2025-07-02
Szerda |
2025-07-03
Csütörtök |
2025-07-04
Péntek |
2025-07-05
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-07-06
Vasárnap |
2025-07-07
Hétfő |
2025-07-08
Kedd |
2025-07-09
Szerda |
2025-07-10
Csütörtök |
2025-07-11
Péntek |
2025-07-12
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-07-13
Vasárnap |
2025-07-14
Hétfő |
2025-07-15
Kedd |
2025-07-16
Szerda |
2025-07-17
Csütörtök |
2025-07-18
Péntek |
2025-07-19
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Foglalt
|
Időpontok |
2025-07-20
Vasárnap |
2025-07-21
Hétfő |
2025-07-22
Kedd |
2025-07-23
Szerda |
2025-07-24
Csütörtök |
2025-07-25
Péntek |
2025-07-26
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-07-27
Vasárnap |
2025-07-28
Hétfő |
2025-07-29
Kedd |
2025-07-30
Szerda |
2025-07-31
Csütörtök |
2025-08-01
Péntek |
2025-08-02
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-08-03
Vasárnap |
2025-08-04
Hétfő |
2025-08-05
Kedd |
2025-08-06
Szerda |
2025-08-07
Csütörtök |
2025-08-08
Péntek |
2025-08-09
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Foglalt / Nem elérhető
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-08-10
Vasárnap |
2025-08-11
Hétfő |
2025-08-12
Kedd |
2025-08-13
Szerda |
2025-08-14
Csütörtök |
2025-08-15
Péntek |
2025-08-16
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-08-17
Vasárnap |
2025-08-18
Hétfő |
2025-08-19
Kedd |
2025-08-20
Szerda |
2025-08-21
Csütörtök |
2025-08-22
Péntek |
2025-08-23
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-08-24
Vasárnap |
2025-08-25
Hétfő |
2025-08-26
Kedd |
2025-08-27
Szerda |
2025-08-28
Csütörtök |
2025-08-29
Péntek |
2025-08-30
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Foglalt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-08-31
Vasárnap |
2025-09-01
Hétfő |
2025-09-02
Kedd |
2025-09-03
Szerda |
2025-09-04
Csütörtök |
2025-09-05
Péntek |
2025-09-06
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-09-07
Vasárnap |
2025-09-08
Hétfő |
2025-09-09
Kedd |
2025-09-10
Szerda |
2025-09-11
Csütörtök |
2025-09-12
Péntek |
2025-09-13
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-09-14
Vasárnap |
2025-09-15
Hétfő |
2025-09-16
Kedd |
2025-09-17
Szerda |
2025-09-18
Csütörtök |
2025-09-19
Péntek |
2025-09-20
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-09-21
Vasárnap |
2025-09-22
Hétfő |
2025-09-23
Kedd |
2025-09-24
Szerda |
2025-09-25
Csütörtök |
2025-09-26
Péntek |
2025-09-27
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-09-28
Vasárnap |
2025-09-29
Hétfő |
2025-09-30
Kedd |
2025-10-01
Szerda |
2025-10-02
Csütörtök |
2025-10-03
Péntek |
2025-10-04
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-10-05
Vasárnap |
2025-10-06
Hétfő |
2025-10-07
Kedd |
2025-10-08
Szerda |
2025-10-09
Csütörtök |
2025-10-10
Péntek |
2025-10-11
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-10-12
Vasárnap |
2025-10-13
Hétfő |
2025-10-14
Kedd |
2025-10-15
Szerda |
2025-10-16
Csütörtök |
2025-10-17
Péntek |
2025-10-18
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-10-19
Vasárnap |
2025-10-20
Hétfő |
2025-10-21
Kedd |
2025-10-22
Szerda |
2025-10-23
Csütörtök |
2025-10-24
Péntek |
2025-10-25
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-10-26
Vasárnap |
2025-10-27
Hétfő |
2025-10-28
Kedd |
2025-10-29
Szerda |
2025-10-30
Csütörtök |
2025-10-31
Péntek |
2025-11-01
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-11-02
Vasárnap |
2025-11-03
Hétfő |
2025-11-04
Kedd |
2025-11-05
Szerda |
2025-11-06
Csütörtök |
2025-11-07
Péntek |
2025-11-08
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-11-09
Vasárnap |
2025-11-10
Hétfő |
2025-11-11
Kedd |
2025-11-12
Szerda |
2025-11-13
Csütörtök |
2025-11-14
Péntek |
2025-11-15
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-11-16
Vasárnap |
2025-11-17
Hétfő |
2025-11-18
Kedd |
2025-11-19
Szerda |
2025-11-20
Csütörtök |
2025-11-21
Péntek |
2025-11-22
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-11-23
Vasárnap |
2025-11-24
Hétfő |
2025-11-25
Kedd |
2025-11-26
Szerda |
2025-11-27
Csütörtök |
2025-11-28
Péntek |
2025-11-29
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-11-30
Vasárnap |
2025-12-01
Hétfő |
2025-12-02
Kedd |
2025-12-03
Szerda |
2025-12-04
Csütörtök |
2025-12-05
Péntek |
2025-12-06
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
Időpontok |
2025-12-07
Vasárnap |
2025-12-08
Hétfő |
2025-12-09
Kedd |
2025-12-10
Szerda |
2025-12-11
Csütörtök |
2025-12-12
Péntek |
2025-12-13
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
Kiválaszt
Kiválaszt
Kiválaszt
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2025-12-14
Vasárnap |
2025-12-15
Hétfő |
2025-12-16
Kedd |
2025-12-17
Szerda |
2025-12-18
Csütörtök |
2025-12-19
Péntek |
2025-12-20
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2025-12-21
Vasárnap |
2025-12-22
Hétfő |
2025-12-23
Kedd |
2025-12-24
Szerda |
2025-12-25
Csütörtök |
2025-12-26
Péntek |
2025-12-27
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2025-12-28
Vasárnap |
2025-12-29
Hétfő |
2025-12-30
Kedd |
2025-12-31
Szerda |
2026-01-01
Csütörtök |
2026-01-02
Péntek |
2026-01-03
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-01-04
Vasárnap |
2026-01-05
Hétfő |
2026-01-06
Kedd |
2026-01-07
Szerda |
2026-01-08
Csütörtök |
2026-01-09
Péntek |
2026-01-10
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-01-11
Vasárnap |
2026-01-12
Hétfő |
2026-01-13
Kedd |
2026-01-14
Szerda |
2026-01-15
Csütörtök |
2026-01-16
Péntek |
2026-01-17
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-01-18
Vasárnap |
2026-01-19
Hétfő |
2026-01-20
Kedd |
2026-01-21
Szerda |
2026-01-22
Csütörtök |
2026-01-23
Péntek |
2026-01-24
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-01-25
Vasárnap |
2026-01-26
Hétfő |
2026-01-27
Kedd |
2026-01-28
Szerda |
2026-01-29
Csütörtök |
2026-01-30
Péntek |
2026-01-31
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-02-01
Vasárnap |
2026-02-02
Hétfő |
2026-02-03
Kedd |
2026-02-04
Szerda |
2026-02-05
Csütörtök |
2026-02-06
Péntek |
2026-02-07
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-02-08
Vasárnap |
2026-02-09
Hétfő |
2026-02-10
Kedd |
2026-02-11
Szerda |
2026-02-12
Csütörtök |
2026-02-13
Péntek |
2026-02-14
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-02-15
Vasárnap |
2026-02-16
Hétfő |
2026-02-17
Kedd |
2026-02-18
Szerda |
2026-02-19
Csütörtök |
2026-02-20
Péntek |
2026-02-21
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-02-22
Vasárnap |
2026-02-23
Hétfő |
2026-02-24
Kedd |
2026-02-25
Szerda |
2026-02-26
Csütörtök |
2026-02-27
Péntek |
2026-02-28
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-03-01
Vasárnap |
2026-03-02
Hétfő |
2026-03-03
Kedd |
2026-03-04
Szerda |
2026-03-05
Csütörtök |
2026-03-06
Péntek |
2026-03-07
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-03-08
Vasárnap |
2026-03-09
Hétfő |
2026-03-10
Kedd |
2026-03-11
Szerda |
2026-03-12
Csütörtök |
2026-03-13
Péntek |
2026-03-14
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-03-15
Vasárnap |
2026-03-16
Hétfő |
2026-03-17
Kedd |
2026-03-18
Szerda |
2026-03-19
Csütörtök |
2026-03-20
Péntek |
2026-03-21
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-03-22
Vasárnap |
2026-03-23
Hétfő |
2026-03-24
Kedd |
2026-03-25
Szerda |
2026-03-26
Csütörtök |
2026-03-27
Péntek |
2026-03-28
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-03-29
Vasárnap |
2026-03-30
Hétfő |
2026-03-31
Kedd |
2026-04-01
Szerda |
2026-04-02
Csütörtök |
2026-04-03
Péntek |
2026-04-04
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-04-05
Vasárnap |
2026-04-06
Hétfő |
2026-04-07
Kedd |
2026-04-08
Szerda |
2026-04-09
Csütörtök |
2026-04-10
Péntek |
2026-04-11
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-04-12
Vasárnap |
2026-04-13
Hétfő |
2026-04-14
Kedd |
2026-04-15
Szerda |
2026-04-16
Csütörtök |
2026-04-17
Péntek |
2026-04-18
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-04-19
Vasárnap |
2026-04-20
Hétfő |
2026-04-21
Kedd |
2026-04-22
Szerda |
2026-04-23
Csütörtök |
2026-04-24
Péntek |
2026-04-25
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-04-26
Vasárnap |
2026-04-27
Hétfő |
2026-04-28
Kedd |
2026-04-29
Szerda |
2026-04-30
Csütörtök |
2026-05-01
Péntek |
2026-05-02
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-05-03
Vasárnap |
2026-05-04
Hétfő |
2026-05-05
Kedd |
2026-05-06
Szerda |
2026-05-07
Csütörtök |
2026-05-08
Péntek |
2026-05-09
Szombat |
---|---|---|---|---|---|---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
-
-
-
|
Időpontok |
2026-05-10
Vasárnap |
---|---|
16:00
17:00
18:00
|
-
-
-
|
Választott időpont
2023-10-11 08:00:00